ŐSI MAGYAR NÉPI HANGSZEREK EREDETE ÉS PÁRHUZAMAI

Az énekes zene mellett fontos megvizsgálni, hogy milyen kapcsolat van az európai és ázsiai, illetve a keleti népek és a magyar nép által használt hangszerek között. Az európai zenekultúra legtöbb hangszerének ázsiai eredetét az magyarázza, hogy a régi keleti kultúrák messze magasabb színvonalon álltak, mint a korabeli nyugat-európaiak. Az ázsiai hangszerek Európába jutását a tudomány "arab közvetítéssel" hozza kapcsolatba, holott az arabok európai megjelenése viszonylag kései (Kr.u. 711 táji), a "keleti" hangszerek jelentős része ekkor már régen Európában van. Jóval előttük az ázsiai nagyállattartó lovas népek hozták magukkal e hangszereket. A magyarság zeneszerszámainak zömét őseink "hozták magukkal" és nem "vették át". A magyarság nagy hangszer-arzenállal rendelkezett. A keleti népek gyakran cserélgetnek egymással hangszereket, így nehéz bizonyítani, hogy melyik előzte meg a másikat. Régészeti leletekre sem támaszkodhatunk, hiszen a hangszerek jelentős része porladó anyagból készült és az évezredek során megsemmisült. Nagy segítséget jelentenek az eddig kellően fel nem használt néprajzi analógiák. A magyar ember zeneileg igen tehetséges. Hogy mégsem ismeri eléggé a világ a magyar népzenét, annak hagyományokban gyökerező etnikai okai vannak. Európában a zenélés nem tartozott mindig a "tisztességes" foglalkozások közé. Arisztotelésznél olvassuk: "Szabad emberhez méltatlan a zenélés… Férfinek nem illik ilyesmit tenni, hacsak nem részeg vagy tréfál". Európában, akik foglalkozásszerűen zenéltek, azok a társadalom perifériájáról kerültek ki, Belső-Ázsiában és Kínában viszont a zenélés az előkelők kiváltsága volt.

- I. Hangkeltő hangszerek közül az elsők azok, amelyeken maga a hangszer teste a hangforrás (fa, fém, üveg, kő stb.).

A doromb (dorombér, dorog vagy dongó) patkó alakú bambusz- vagy vaskeretből és vékony rugóból áll, a játszó fogai között tartja és a rugó szabad végeit ujjával pengeti, miközben halkan dudorászik. A rugó rezgésének és a szájüreg rezonanciájának következtében a dallam felhangjai is megszólalnak, ami sajátosan távoli, melankolikus hatást eredményez. E hangszer eredete Közép- és Belső-Ázsiába, a pusztai népekhez vezet; az Európába érkező lovas népek hozták magukkal.

A kolomp eredete a pusztai népek állattartó pásztorkultúrájában keresendő; hangjuk kiválasztása mindig zenei igény szerint történt. Kezdetben a házat védte a gonosz szellemektől, az állatok nyakába akasztva a könnyebb megtalálása mellett ekkor is gonosz-védő szerepe volt. A csörgő lazán összekapcsolt vagy edényhez kötött részei rázás segítségével szólalnak meg. Kozmopolita hangszer, mindenütt használták.

A kereplők (kalapácsos, bordás, szekrényes és szélkereplő) őse a zúgófa vagy "üvöltő bika". Az ősi népek őseik hangját vélték felfedezni benne.

A láncosbot az ősi belső-ázsiai hitvilággal kapcsolatos és eszköze volt a kántálásnak és a regölésnek.

A harangféle hangkeltő eszközök hangja keleten a házat védte a gonosz szellemi erőktől.

A pergő belsejében egy kis fémdarab ("mag") található, amely, ha a pergő mozgásban van, belül szabadon gurul és a belső falnak ütődve igen kellemes csilingelő hangot ad. Avar és honfoglaló magyar sírokban egyaránt előfordul. Vadászmadarak lábára és lószerszámokra akasztva egyaránt használják.

- II. Ütő-és ritmushangszerek közül elsőnek a dobokat kell megemlíteni, ahol a hangforrás a rezgő hártya. A dobok elődje a csónakszerűen kivájt fatörzs, amelyet üregével lefelé helyeznek a földre és "dobbantanak" rajta. Az üstdobok őshazája Kína, Tibet, majd a Kaukázus; itt nagara néven ismerték. Az üst alakú dob igen fontos volt a hunoknál. A Kr.e. VI. századi kínai krónikákban olvassuk, hogy "a sereg szeme és füle a zászlókra és a dobra irányul". Őseink harci cselekményeik előtt üstdobbal "elviselhetetlen fülsiketítő" ritmikus dobolással ajzották fel a harcosokat. Az üstdobokat őseink kétoldalt a ló hátára erősítették fel. Ősi üstdobjainknak utóda a csángó-magyaroknál használatban levő szitadob. A dobok mindenféle fajtáját - a sámándoboktól a kínai fadobig és az indiai páros dobig - felleljük Ázsiában. Amikor V. László magyar király követeket küldött Franciaországba Benoit atya így emlékezik meg a követjárásról: "Soha nem látott roppant nagy dobok, mint üstök a lovak oldalán fityegtek". Európa sokáig ellenállt a "keleti doboknak"; Sebastian Virdung 1511-ben így írt az üstdobokról: "Zavarják a rendes öregembereket, a betegeket, a monostorok hívőit…maga az ördög találta ki ezeket".

Az ütőgardon (gardony, tekenyőgardon, csipisüti) olyan cselló- vagy teknőalakú négyhúros hangszer, amelyet ütővel (ütőpálcával vagy gardonpálcával) szólaltatnak meg és igen jellegzetes csattanó hangot ad. Ma már csak a gyimesi csángók és az ő zenéjüket játszó zenekarok használják. A húrok közül három mély alaphangú, a negyedik annak kvintje.